The Thin Red Line

Vajon hol a határ? Mi az utolsó csepp, ami végképp az őrületbe taszít? Ó mennyi boldogtalan és gondterhelt ember van a világban gondoljuk, miközben gyors léptekkel sietünk valahova...Figyeljük őket. Tanulmányozzuk. Elemezzük. Nézd, az a nő szabadon lóbálja kezeit miközben lépik. Igen, aki gondterhelt, az így jár-kel, ugyanis így rázza le kezeiről, vállairól a terhet. Amaz meg zsebredugott kézzel üres tekintettel lépeget. Mert rejteget valamit. Jé, nézd az a férfi milyen lassan megy fel a lépcsőkön. Azért megy lassan, hogy kitudja találni, mit fog mondani majd ha megérkezik. Hmm, milyen idegesen sétál fel-alá az az ember miközben telefonál. Bizony, mert hivatalos ügyben beszél. Vagy szívességet kér valakitől. Érzed a fájdalmat? Érzed a kínt? Érzed a viszketést? Helyes. Megérdemled. Mosd le magadról a gondot, állj meg és gondolkodj el. Jó érzés őrültnek lenni?

Igen. Csak nem mered bevallani magadnak. Te gyáva geci. Rohadj meg a bűneid alatt, te mocskos szemét, miért nem hagyod magad ellazulni? Miért nem engedsz az életnek?? Az életnek amelyet utálsz és megvetsz, mert egy büdös szarnak tekinted. Mert úgy elbánik veled. Igen, mert hagyod. Nem hagyom, te hagyjál te mocskos szar!!!! Nem tehetem...Én te vagyok. Nem, nem igaz!!! Jólvan...Hazudj magadnak is...Csapd be magad, mint ahogy teszed a többiekkel. De te is tudod, hogy...

Kilépek az utcára. Hideg van bassza meg. Szétnézek. Felhős az ég, a nap nem látszik. Imádom. Kabátom gallérját fennebb húzom. Sehol egy lélek. Elindulok balra. Mi a faszért megyek balra? Vajon miért pont balra? Jobbkezes vagyok, tehát a jobb agyféltekém fejlettebb...Akkor miért balra? Most meg mi a francért rágódok ilyen hülyeségen? Azért balra, mert balra és kész. Megyek a központ felé. Elképzelem, ahogy tulajdonképpen egy évek óta elhagyott szellemvárosban járok. Bal felől graffitivel és gyommal ékesített betontömbök, jobb felől lepusztult épületek. Miért imádom az ilyen elhagyatott helyeket? Miért szeretem a pusztulást, a romokat? Tökéletesen jellemzi a lelkemet? Megállok. Körbenézek. Nyomasztó a csend... De tetszik. Hol is vagyok? Egy feketés-szürke kutya rohan el előttem. Németjuhász típus. Vajon mi elől szalad? Kezdek visszatérni a realitásba. Vajon a kutya valódi volt? Leértem.

Fények, kamera rendben, Jucikám smink oké? Persze, mehet. Mindenki figyelem, 10 másodperc múlva élő! Cigit dobjad el, idő van! 3...2...Csapó! Tessék!

Huh...először is hello, sziasztok. Milyen lenne ha így kezdődne az életünk? Mint egy film? Nem érzitek sokszor azt, hogy olyan mint egy film és csak addig tart az aktuális problémád míg azt nem mondja valaki, hogy Jó, elég, ennyire mára. Az ember élete során legalább egyszer eljut arra pontra, mikor mindent megkérdőjelez. Tényleg ez az élet? Egyáltalán mit jelent az, hogy élet? Vajon mi van még a világban? Vannak még értelmes lények a világegyetemben rajtunk kivűl? Miért halunk meg? Mi az a halál?

Annyiszor érzem az őrületet, hogy sokszor már hiányzik. Annyiszor kérdőjelezek meg dolgokat, hogy sokszor már hiányzik. Érdekel minden. De gyakran nem érdekel semmi. Ezelőtt 2 perccel még érdekelt ez a bejegyzés...mostmár nem.